Juhász Anna édesapjáról, Juhász Ferencről
A PIM-ben teltházas estjei vannak, most arról kérdeztük, hogyan menedzseli az életét a járvány alatt.
– A koronavírus előtt nem volt szinte olyan este, hogy ne találkozhattunk volna veled valahol a városban egy rendezvényén. Most a virtuális térben szintén nagyon aktív a jelenléted, előfordul, hogy egymás után két élő bejelentkezést tartasz. Gyorsan megtaláltad a helyedet ebben a világban?
– Életünk legfontosabb kihívásaira különbözőképpen válaszolunk. Nekem az életem során nagyon sokszor kellett gyorsan reagálnom és megoldanom élethelyzeteket, jelen esetben is így történt. Azért volt bennem kétely és elég nagy ijedelem. Március elején a Várkert Irodalom sorozatban még megtartottunk a Pilvaker estünket és be volt tervezve a következő programunk, hasonlóan a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az Irodalmi Szalonommal, de a koronavírus miatt napról napra jöttek az új határozatok, rendeletek, majd a rendezvények beszüntetése. Két nap alatt gondoltam és terveztem át az egész életemet, majd a következő másfél hét arról szólt, hogy a munkatársaimmal megbeszéljük, hogy amit kitaláltam, működőképes-e? Azt láttam, szinte az elsők között tudtunk reagálni a megváltozott élethelyzetre, és ennek nagyon örülök. Élvezem a virtuális teret! Számomra ez egy izgalmas utazás, mivel képeket meg információt osztottam meg a programjaimról az oldalaimon, de élő bejelentkezéseket eddig még nem csináltam. Egy egészen új perspektíva nyílt ki előttem és a közösségünk előtt.
– Megpróbáltam összeszámolni, körülbelül mennyi fronton mozogsz, de feladtam, te hogyan tudod számon tartani ezt a rengeteg vállalást?
– A férjemmel különböző táblázatokat, naptárakat vezetünk és tesszük ki a dolgozószobánk falára, hogy mindkettőnk számára tervezhetők legyenek a napjaink, főleg a kislányunk, Mimi miatt. Vannak évek óta visszatérő, állandó sorozataim, és van, ami változó. Most, ami kardinálisan meghatározza az életem az Irodalmi Szalonom itt Újbudán, ami idén 10 éves. A Várkertben három, a New York Kávéházban pedig már hét éve szervezek eseményeket. Januárban indult a Petőfi Irodalmi Múzeumban a POP című sorozatom, ahol a nagyteremben közönség előtt beszélgetek művészekkel. Ezeket most online oldjuk meg, legutóbb Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológussal és Géczi János József Attila-díjas író, képzőművésszel beszélgettünk. Ott a PIM Backstage is, ami már eredetileg netes tartalomnak indult, pedig akkor még sehol nem volt vírus. Az adásokban betekintést szerettünk volna adni irodalmi művek, a múzeum különböző gyűjteményeinek és kiállításainak világába, ezt a sorozatot szerencsére most is folytathatom. Dolgoztam együtt múzeumokkal, galériákkal, kávéházakkal a magazin- és könyves rovatokról pedig még nem is beszéltem.
– Mindig is jellemző volt rád ez a szenvedélyes munkakedv és ez a tempó?
– Ez az egész családra jellemző. A szenvedélyt édesapámtól, Juhász Ferenctől eredeztetem, aki hosszú eposzokat írt, sokszor az élet legegyszerűbb dolgairól. Ott van például a Halott feketerigó, az egyik legfontosabb és legtestesebb könyve, amelyet a nyolcvanas évek elején írt. A történet ott kezdődik, hogy édesapám a dolgozószobája ablakából pont egy körtefára látott rá, egyik alkalommal, amikor kitekintett ott volt alatta egy halott feketerigó. Ha valaki olvasta – ez ugye huszonötezer sor – valami egészen elképesztő alkotás. Az egész világmindenséget, a saját életét, az embereknek a világban való helyét írta meg benne, gyönyörű, de nehéz olvasmány. Én nagyon elhivatott vagyok ezen a téren, hogy az embereket motiváljam az olvasásra és megmutassam, hogy ez egy gazdag és sokszínű világ. Épp ezért nagyon nehezen mondok nemet felkérésekre. Ezt az interjút lehet, a férjemmel kéne készítened, ő hogyan éli meg mindezt mellettem, hiszen most is majdnem minden este van valami programom. Azért most jelentős könnyebbség, hogy itthon vagyok.
– Az élő bejelentkezéseknél megfigyeltem, hogy rengetek könyvet, jegyzetet készítesz magadnak, látszódnak a megjegyzések, a könyvekben a kis színes papírok. Rengeteg dolgot tudsz az irodalomról, mégis alaposan felkészülsz minden egyes alkalomra.
– A felkészülést elengedhetetlennek tartom. Nagyon fontos, ha az embernek van valamiben rutinja – a vezetéstől a főzésen át akár egy irodalmi mű ismeretéig, amit úgy mondják álmunkból felkelve is tudunk, mint a János vitézt –, akkor attól jobb óvakodni, ha közönség követi munkádat. A közönség felelősséggel jár. Jelenleg az interneten egy-egy bejelentkezést akár 15-18 ezer ember is megnézi. Szeretek az estekkel új nézőpontokat adni az embereknek, kíváncsiságot és olvasókedvet kelteni a gyűjtött szakirodalommal, idézetekkel. Mindig lehet valami újat felfedezni, összegezni és átgondolni a művekkel kapcsolatban. Nekem ez nagyon fontos, ezért szoktam újra és újra készülni.
– Az élő bejelentkezéseid mindig interaktívak, kapcsolatban vagy a közönséggel, kérdéseket teszel fel, válaszokat vársz és ezeket be is olvasod. Számodra fontos ez a fajta kommunikáció itt a virtuális térben?
– Ez az új lehetőség, a tér, az, hogy virtuálisan találkozom a közönségemmel, engem visszavitt munkám és célom eredetéhez. 2010-ben indultam, akkor az volt a vágyam, hogy egy igazi közösséget hozzak létre. Amikor az Irodalmi Szalon létrejött, azt szerettem volna megmutatni, hogy mi mind ugyanolyanok vagyunk és egy közös nyelvünk biztos, hogy van: az irodalom. Szeretnünk olvasni és nekünk tizenkét sor sokkal több, mint sok betű. Egy vers, egy irodalmi mű a világmindenség, mindent magában foglalhat. Kezdetben mindenkivel, egyesével leveleztem, ismertem az estre látogatókat. Most már van segítségem, mert heti közel ezer emberrel már nem lehet személyes kapcsolatot tartani. De van egy olyan erős törzsgárdám, akik eljöttek az esküvőmre, ott voltak édesapám temetésén, egyszóval fontos családi rendezvényeken is ott vannak velem. Idővel egyre több rendezvény lett, egyre nagyobb létszámban. A jelenlegi megváltozott élethelyzetben – amikor nagyon erős a szorongás az emberekben, mindannyiunkban, mert nem tudjuk meddig tart a koronavírus miatti helyzet – fontos tudnunk, hogy mi egy közösség vagyunk. Itt nem az a lényeg, hogy én elmondom egy könyvről a véleményemet. Engem az érdekel, hogy közösen mit gondolunk a 21. században Fodor Ákosról, Szerb Antalról, Szabó Magdáról, Csukás Istvánról vagy bárkiről, akit közösen témának választunk. Mindenki beleszólhat az irodalom diskurzusába, hiszen ezek az emberek az olvasók, a könyvvásárlók, akik szeretnek, vagy éppen nem értenek egy-egy könyvet. Minderről nagyon fontos közösen beszélni.
– Jellemző rád, hogy őszintén beszélsz a megéléseidről, pillanatnyi állapotodról, de a Szabó Magda: Pilátus estnél különösen nyíltan beszéltél az érzelmeidről, édesanyáddal való kapcsolatodról.
– Nagyon fontos olvasmány a Pilátus. A szeretet a generációk között mindig téma és rengeteg konfliktusra ad okot. A nővéremet és engem nagyon tisztelet-elvűen neveltek a szüleink és még így is van bennem kérdés, hogy elég jó gyerek vagyok-e, jól csinálom-e? Szerintem nagyon sok konfliktus családon belül azért van, mert sok mindent elvárnak az emberek egymástól és elfeledkeznek arról, hogy a szeretet lényege, hogy én adok. Valami ilyesmiről szól a Pilátus. Ez az est ezért is volt ennyire izgalmas.
– Nagyon sok helyen írták rólad, hogy beleszülettél az irodalmi életbe, én úgy gondolom, ennél többről van szó. Édesapád alkotásai és tanítása, illetve az írókkal való személyes találkozások juttattak el odáig, hogy számodra, ahogy hirdeted is, az irodalom világnézet?
– Különleges áldás az életemben, hogy kivételes, alkotó emberek között nőhettem fel. Édesapám amellett, hogy egy kivételes író, tanító és fantasztikus ember volt. Egy nagyon jó, tiszta lelkű ember. A barátságának szépségei és nehézségei is ebből adódtak: nem hazudott, nem alkudott meg, inkább mindig kissé magányos volt. Nagyon szép dolgokra nevelt minket. Tiszteletre, figyelemre, kíváncsiságra. Nem mondom azt, hogy pont olyan vagyok, mint amilyenre ő szerette volna, hogy legyek. A nővéremmel együtt azonban törekszünk arra, hogy ezen az úton járjunk. Késői gyerekek vagyunk, édesapám ötven felett volt, amikor megszülettünk, de minden addigi élettapasztalata, szeretete, becsülete, tisztasága benne volt a mi nevelésünkben. Nekünk is voltak és vannak nehézségeink, mint mindenkinek, de bármi is történjen az életünkben, talpon maradni és előre menni e hit miatt tudunk, amit a szüleinkről kaptunk.
