Kardos G. György trilógiája – könyvajánló

Kardos G. György trilógiájának helyszíne a Közel-Kelet, pontosabban a második világháború utáni Palesztina. Az író kiválóan ábrázolja és érzékelteti azt az időszakot, amelyben Izrael állam megszületett.

Az első kötet az Avraham ​Bogatir hét napja címet kapta. A könyv cselekménye Palesztinában játszódik 1947 nyarán, amikor a zsidók a történelem kényszere folytán már gyökeret vertek a sivár, kiégett talajban, viszont a biztonságuk még egyáltalán nem volt végleges, és javában harcoltak a független államiságért. Tudják, hogy a függetlenséghez vezető út nehéz, hiszen szembekerültek az ország lakosságának nagyobb részét jelentő arabokkal, mindemellett a különböző országokból érkező bevándorlók is más-más eszmét vallottak. A könyvet olvasva izgalmas cselekmények, köztük politikai okokból elkövetett terrorakciók tanúi lehetünk. Megismerhetjük a terrorakciók és az ellenakciók láncolatait, valamint az áldozatvállalás és a bosszú érveit, melyek ellentmondásos gondolatokat ébresztettek Avraham Bogatir napjaiban. Az alkotásban Kardos G. György az 1947-es év palesztinai fejleményeit mintegy összesűríti, és kiváló jellemábrázolással érzékelteti azt az időszakot, amelyben Izrael állam megszületett, de az olvasóval sejteti az ország jövendő útját is.

A második, Hová tűntek a katonák? című kötet helyszíne az angol uralom alatt álló Palesztina. Az író hősei a Brit Nyolcadik Hadsereg, avagy az Anders-hadsereg katonáinak kis csoportja. A cselekmények egy arab és zsidó települések közé ékelt, elhanyagolt elfekvő kórházban zajlanak, ahol a hadsereg tüdővészes katonáit ápolják. A tisztek kevés esélyt látnak a felépülésükre, a forró és levegőtlen kórteremben hadjáratok emlékei, pártharcok és széthúzó indulatok kerülnek felszínre. A kórházban egy arab fiú ápolja a betegeket, aki, habár nagyon igyekszik, számára végtelen zavaros világot lát maga körül.

A trilógia utolsó része A történet vége címet kapta, jóllehet itt csak az író számára ér véget a kötet, a valóságban a történet folytatódik. A könyv cselekménye az első arab-izraeli háború vége után egy évvel, a zsidó állam születésének kezdeti időszakában játszódik. Ekkor Palesztina még semmiben sem egységes, százfelé ágazó etnikai és kulturális népessége van, ráadásul a nemzeti és nemzetek közötti feszültségek sem oldódtak fel.

Hol olvashatom el a könyvet? A Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából ingyenesen IDE KATTINTVA olvashatjuk el a könyvet!

Így vélekednek az alkotásról:

Avraham ​Bogatir hét napja: „Amikor Bächer Iván: Ököllel a zongorát könyvét olvastam, ott találtam erre a regényre többször is hivatkozást. Persze, nem minden esetben „követem” a korábbi szerző olvasmányélményét, de ez esetben megtettem. Nem bántam meg. Viszont nem igazán érem fel ésszel – soha nem is tudtam felfogni –, mi végre van ez a rengeteg erőszak a világban. Akárhol is, akárkiknek a világában is. Hiszen mindannyian emberek vagyunk. Vagy én gondolom rosszul?" - latinta, a moly.hu lelkes olvasója.

Hová ​tűntek a katonák?: „Az Avraham Bogatirnál jobban tetszett, a zárt dramaturgiai szerkezet könnyebben követhetőbbé és élvezetesebbé is tette a regényt – sőt, szerintem hatásosabbá is." - Adam_Taylor, a moly.hu lelkes olvasója.

Idézetek a kötetből:

„A lélek békéje, viszolyog Avraham, ez is olyan goj dolog. Semmi értelme. Ha lefordítom héberre, ki sem lehet mondani." - Avraham ​Bogatir hét napja.

„Katra, a lépcsőzetes teraszokkal dombra kapaszkodó aprócska arab falu ebben az órában mindig néptelen. A férfiak már napfelkelte után elszéledtek a földeken, az asszonyok az udvarokon végzik teendőiket, s még az öregek sem ültek ki a vályogkerítés elé, a porba. Az álmos, mozdulatlan csöndben három roskatag teve halad végtelenül lassan, éppen Nadzsarék udvara előtt." - Hová ​tűntek a katonák?

„– Egyiptom nem jó – sietett felénk Ibrahim Manszur hadnagy rögtön, ahogy leugráltunk a teherautókról. Mellén színes lapocskák villantak meg, két sor jelvény díszlett a zubbonyán, zsidó nőegyletek, sportkörök és jótékonysági intézmények jelvényei. – Izrael jó – folytatta a hadnagy, és rögtön hozzátette: – A drúzok is jók. Abdallah nem jó – mondta azután, s agyagból formált csontos pásztorarcán az izgalomtól megfeszült a bőr. – Ben Gurion jó – szögezte le végül, s jobb kezét a szíve fölé helyezte, egy zománcozott, piros Dávid-pajzsra, valamelyik Tel Aviv-i gimnázium jelvényére." - A történet vége.