Nagy Koppány Zsolt: A visszasüllyedés szorongató melankóliája

Nagy Koppány Zsolt: A visszasüllyedés szorongató melankóliája

Hát eljött, vége a karanténnak: örömöm mégsem felhőtlen. Sőt.

Éppen olyan nyűgösnek és fáradtnak érzem magam, mint annak előtte, pedig hát azt hitte az ember, hogy valami más lesz, jobb lesz, megtisztulva, erkölcseinkben megnemesedve, az élet fontos dolgaira jobban odafigyelve, új reményekkel és héroszi erőnléttel ugrunk ki a száguldó karanténvonatból, hogy a töltésen néhány fickósat hemperedve felugorjunk és azonmód megváltsuk a világot.

Persze ez is homályosan és nyűgösen meg nyűglődve érződött, de ugye a karantén jó ok volt arra, hogy ne kelljen magunkat a gyakorlati megvalósulások csőstül való elmaradása miatt rosszul éreznünk: igen, fickósan kéne viszonyulnom az élethez, na de most még, ma még nem lehet, hiszen karantén van… viszont ha egyszer vége lesz! Hűha! Ihaj lesz, meg persze jó barátja: csuhaj is.

Nem lett.

Elmúlt ez a több mint két hónap, és nem változott semmi, vagyis minden csak egy kicsit még szürkébb lett. Aminek ugyanott kéne folytatódnia, ahol a karantén előtt volt, az juszt sem ott folytatódik (megszürkült, lapos lett, elveszett – például egy-két munkám, hogy mást ne mondjak), amitől viszont a hideg rázott korábban, az bezzeg ugyanott akar folytatódni, alig bírom keresni a kifogást kifelé és befelé egyaránt.

És érzem mindezt úgy, hogy közben tudván tudom: vannak ennél sokkal nagyobb bajok, szenvedtek emberek ennél sokkal többet (ennél? hiszen ez nem is volt szenvedés, ne legyünk már utólag hősök… bent ültünk, két dioptriát romlott a szemünk és sokat ettünk, kábé), szóval még emiatt is hülyén kell magam éreznem, mint az önmagára egyszer csak hirtelen reflektálni képes lelkibeteg milliomos, aki hirtelen szégyenkezni kezd a saját spleenje miatt, amikor meglátja, hogy emberek kartonpapíron alszanak, mégis jókedvűek.

Van a Messengerben az a félig legörbülő száj: nem szomorú, inkább keserű és cinikus, sóhajtva és icipicit cinkosan összekacsintva megvetőn lebiggyedő – így érzi magát most az ember, én legalábbis biztosan, de tudom, hogy még sokan mások is.

Lett-é hát nemesb a lélek, midőn és mivel tűrte sorsa megpróbáltatásait? Francokat.

Változott, szebb lett-e a világ? Ugyan már.

Kilátásaink jobbak talán (bármire), mint korábban? Come on, guys…  

Átléptünk tán egy magasabb szintre lelki, intellektuális vagy filantróp szempontból és értelemben? Nem.

Változott egyáltalán bármi, bármi, bármi?! Dehogy változott: ugyanolyan bárgyú, unalmas, kiismerhető és kiismert, szánalmas, nyomorult és seszínű minden ismét. 

Volt itt valami két hónapig, amit még nem tudunk hova tenni, de ami minden szempontból más volt. Szinte ünnep: kaland, próba és próbatétel, a ma élő generációk meghatározó élménye. Előtte és utána minden szürkén és egyneműen ugyanolyan. De ez… ez valami volt. Súlya és jelentősége csak nőni fog.

Bizony mondom, kedves barátaim: bár még alig lábaltunk ki belőle, ez a két hónap lesz életünk nagy története. Mert ekkor tényleg minden más volt. Szokatlan, új, nyomorúságában is vagány, meglepő, érdekes. (Mintha az élet tett volna egy gesztust: ilyen is tudok lenni, nesztek… nem jó, de legalább különleges.) Más, mint amilyen előtte volt, és más, mint amilyen mostantól lesz megint – ismét ugyanolyan, mint korábban. Egy kiemelt, ünnepi időszak, amire egyre nagyobbakat sóhajtva fogunk visszaemlékezni ugyanolyanná visszavedlő eljövendő életünkben.

Fotó: pixabay.com
Névjegy
Fotó: eirodalom.ro

Nagy Koppány Zsolt 1978. október 5-én Marosvásárhelyen született. Erdélyi magyar író, fordító, szerkesztő. Szülei: Nagy Béla és Ilona. 1993–1997 között a Tamási Áron Gimnázium kémia–biológia szakos diákja volt. 1997–2001 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója volt. 1999 óta jelennek meg írásai. 2000-ben a Kriterion Könyvkiadó külső munkatársa és szerkesztője volt. 2000–2002 között az Erdélyi Híradó Könyvkiadó és az Előretolt Helyőrség szerkesztője volt. 2002 óta Budapesten él. 2006-ban adta ki első regényét.


Kapcsolódó cikkek

A szerző legújabb könyvei:

1. Enumeráció. Válogatás az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjainak alkotásaiból

2. Nem kell vala megvénülnöd 2.0.

3. Mein Grossvater konnte fliegen

4. Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk

5. Nagyapám tudott repülni


Ajánló | Könyv

A fiatal erdélyi író első nagysikerű regényét ajánljuk, amely az Alexandra regényíró pályázatán második helyezett lett. A Jozefát úr, avagy a regénykedés tulajdonképpen két regény: főhőse, Jozefát úr hosszas lelki-szellemi előkészületek után, leül az íróasztalához, s regényírásba fog. S miközben készül Jozefát regénye, az olvasók azt is megtudhatják, hogy milyen nagyon nehéz egy jó, vagy akár csak közepes regényt megalkotni. Tegyünk ide egy mondatot a fülszövegből, mert a könyv fontos jellemzőit mutatja meg. „Nagy Koppány Zsolt humorának labirintusaiban semmi sem biztos, csak az, hogy minduntalan a röhögés egy újabb folyosójára lép az olvasó. Közbe-közbe sírhat is egy kicsit, mert a humor zokogtató líraisággal van fűszerezve.” Hogy mennyire így van, azt hadd illusztráljam egyetlen, regényből vett mondattal: „Minden valamirevaló férfinak egyszer öngyilkosnak kell lennie egy nőért!”