Nyírő András: A bányamérnök, aki elárulta a társait

Ezen a héten egy meghökkentő falusi múzeumon át eljutunk az 1950-es évekbe, a hírhedt bányamérnökperhez, ami a karsztvizek körül forgott. Részletek a Rejtőzködő tenger című könyvből. A kötetet a Magyar Napló kiadó adja ki karácsonyra.

Néhány éve megörököltem a nagyszüleim házát Kesztölcön. A kis pilisi falu bányászai keményen megdolgoztak, hogy eltartsák a családjukat, és naponta kockáztatták az életüket. Az utolsó bányakatasztrófában, 1988-ban tizenegy kesztölci bányász halt meg. Nem volt ez olyan régen, az emléke máig kísérti a túlélőket.

A falu közepén emlékművet állítottak a nyugdíjas bányászok. A szomszédos lencsehegyi bánya akkoriban már a végét járta, szívesen adtak acél támoszlopokat, vasúti síneket, csilléket, szerszámokat. A mi nyugdíjasaink ezekből a lomokból olyan installációt varázsoltak, hogy az is el tudja képzelni, milyen lehetett a bánya, aki életében nem járt a föld alatt.

Az emlékmű melletti padon szokott üldögélni az ötletgazda, Jasin. Van polgári neve: Valovics László, de ismerősei Jasinnak nevezik. A neve jó ajánlólevél volt Tokodaltárón a vízbányában és Csolnokon a bányászati múzeumban is. Bányász volt, aknamélyítő. Dolgozott Lencsehegyen a vízakna kialakításánál, Dorogon és szerte az országban.

Jasin múzeuma

Meg fogok halni, sóhajt Jasin, amikor letelepszem mellé. Mindig viccel, de most mintha komolyan mondaná. Elég volt, hetvenéves vagyok, az összes csontom fáj. Ma hazamegyek, és meghalok. Mielőtt komolyan venném, elneveti magát, hátba vág, gyere, lássuk azt a pálinkát. Az emlékművel szemben van Jasin pincéje. Kinyitja az ajtót, megcsap a hűs levegő. Megisszuk a pálinkát. Előveszi az emlékkönyvét, sorolja: járt itt a Torgyán Jóska, Budai Gyula meg a Völner Palkó, az országgyűlési képviselőnk. Van itt mit nézni. Jasin pincéjének gyűjteménye versenybe szállhat bármelyik bányászati múzeummal. Bányalámpák, csillefogó macska, szerszámok, díszkelyhek. A mennyezetről második világháborús aknák, kézigránátok lógnak.

A rendszerváltáskor a kesztölci községházán kidobálták Marx és Engels képét. Ezek lettek a gyűjtemény első darabjai. Jasin falán az egyensúly kedvéért Lenin két szomszédot kapott: Hitlert és Churchillt. Összeszedte azt, amitől 1989 körül szabadulni akartak. Utcanévtáblát, KISZ-iroda feliratát, plakátokat, munka hőse kitüntetéseket, sztahanovista emléklapot. A múzeumok azokat a tárgyakat gyűjtik, amikre az emberek kíváncsiak. Jasin fordítva: azt szedte össze, amit el akartak felejteni. Ez itt a kollektív tudatalattink múzeuma.

A bányagépek pitbullja

Dorogon 1987-ben egy F5-ös vágathajtó gépet állítottak ki műemléknek. Arra nem számíthattak, hogy sokan fogják szeretni az új emlékművet. Az F5-ös agresszív állat, a bányagépek pitbullja. Acél velociraptor. Tankra hasonlít, de a csöve végén a gömböt felfegyverezték negyven éles karommal. Idegesíthette a környék lakóit, 1995-ben diszkréten megszabadultak tőle. Kár érte? Távolról sem.

Dorog tisztelettel őrzi a bányászmúltját, van Hantken Miksa utcájuk, Schmidt Sándor-lakótelepük, bányászati múzeumuk, nem hiányzik a város elejére az a mogorva ipari szörny. Aki kíváncsi rá, nézze meg az oroszlányi bányászati skanzenben. A dorogiaknak hosszú történetük volt ezzel a vágathajtóval.

A gép prototípusát Ajtay Zoltán tervezte. Ajtay 1900-ban született, Sopronban szerzett bányamérnöki diplomát. 1929-ben két társával megvették a pilisszentiváni bányát. A háború után az üzemet államosították. Ajtay lenyelte a békát, és az új hatalomhoz dörgölőzött. Sikerrel, 1948-ban már a Dorogi Szénbányák Vállalat vezérigazgatója volt.

Az egykori kapitalista bányavállalkozó 1950-ben olyat villantott, hogy megérdemelné az aranykeretet Jasin pincéjének díszhelyén: „A Párt tanított meg arra, hogy a legjobb technikai elképzelés is kivihetetlen, ha nem támogatja a fizikai dolgozók lelkes kezdeményezése, öntudata. Legfőbb feladatunk, hogy technikai, műszaki ismereteinkkel minden segítséget és támogatást megadjunk a kibontakozó Sztahánov-mozgalomnak, a szocialista munkaversenynek. Rákosi elvtárs legutóbbi beszéde nyomán gyorsabb fejlődésre számíthatunk ezen a téren is. Így megerősödve haladhatunk a Párt vezetésével a Szovjetunió példája nyomán a szocializmus felé.”

A feltaláló

Amikor Ajtay nem pedálozott, akkor a találmányán dolgozott. Az F típusú vágathajtó gépet 1949 májusában szabadalmaztatta két társával, az év végére gépkocsi- és tankalkatrészekből összehegesztették a prototípust. Hat és fél méter hosszú, két méter széles és ugyanilyen magas gépet eszkábáltak, a súlya hatvanhárom mázsa volt. Az első próba megihlette a megyei lap kollégáját: „Fekete folyóként zuhogott alá a fejtőfej alól a szén a pillérfejtésben.” Alázuhogás és pillérfejtés!

Ajtay karrierje tovább ívelt, 1951-ben a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium osztályvezetői székében találjuk. Közben a találmánya több problémát okozott, mint amennyit megoldott. A dorogi ifjúkommunisták sorolták a géppel kapcsolatos gondokat. A szűk aknákban nem lehet hatékonyan használni a gépet, sok időbe telik, amíg egyik aknából a másikba szállítják, a gép rázkódása miatt beomlik a szénfal, a súlya miatt lesüllyed a járatokban. Gyengébb idegzetű feltalálók itt feladnák, és megesküdnének a kényelmetlen kérdéseket firtató pártlap újságírójának, hogy dolgoznak az új változaton. Ajtay harciasan visszavágott: „Dorog kilenc bányaüzeme a negyedévi terv teljesítése során több ezer tonna szénnel adósa maradt a nép államának, mégsem használják az új gépeket. A valóság az, hogy irtóznak a géptől. A gépesítés határkő termelésünkben. Fontosságáról már nem egy ízben beszélt Gerő elvtárs is.”

Az ÁVH besúgója

1952. január 10-én az állampárt legfőbb vezető testülete, a Politikai Bizottság úgy döntött, hogy a jobb minőségű szénvagyon felhasználására kell törekedni az új erőművek telepítésénél. Rákosi Mátyás második embere, Gerő Ernő lefordította: „A jó minőségű szén kímélése az ellenségnek kedvez.”

Cserényi-Zsitnyányi Ildikó történész izgalmas levéltári kutatásaiból tudjuk: Gerő utasítást adott arra, hogy az Államvédelmi Hatóság gyűjtsön terhelő adatokat a javaslatokat kidolgozó bányamérnökökről. Készen állt a hazug koncepció: a bányászat erőltetett tervei jók voltak, de a bányamérnökök szabotálták a termelést. Arra is választ adtak, hogy miért tettek volna ilyet ezek a jóravaló szakemberek. Az ötvenes évek elejének lázas, paranoid világában egyáltalán nem volt meglepő az a vád, amit a bányamérnökök ellen koholtak.

Vargha Béla és társai azt javasolták, hogy gyenge minőségű szenet bányásszanak, mert a jó minőségű szenet arra az időre tartalékolták, amikor majd megbuknak a kommunisták. Ajtay, az egykori bányatulajdonos, dorogi bányaigazgató, feltaláló szolgáltatta a szakmai hátteret az 1950-es évek egyik sötét fejezetéhez, a bányamérnökök koncepciós peréhez.

A tárgyalás középpontjában a Dunántúli-középhegység karsztvizei vagy, ahogy akkor nevezték, a bányavizek álltak.

Fotók: Nyírő András