Kötelező olvasmányok — Miért érdemes újraolvasni őket?
Tizenhét évesen Jókai unalmas volt, Móricz moralizáló, József Attila pedig „csak egy szomorú költő”. Aztán az ember elmúlik harminc, és hirtelen minden más. A kötelező olvasmányok nem rosszak — csak rossz időben adjuk őket.
A kötelező olvasmányok rossz híre — és miért igazságtalan
A középiskolai irodalomóra különleges intézmény: az egyetlen tantárgy, ahol a diáknak nemcsak megtanulni kell valamit, hanem szeretni is. Matematikát nem kell szeretni, kémiát sem. Irodalomból viszont elvárják, hogy mire a vizsgára kerül a sor, a tizenhat éves fejben élő rajongás alakuljon ki Toldi Miklós iránt.
Ez eleve kudarcra ítélt vállalkozás. A kötelező olvasmányok ellen nem maga a szöveg dolgozik — hanem a kontextus. Olvasni kell, nem olvasni akarni. Elemezni kell, mielőtt megélni lehetne. Idézni kell belőle, mielőtt az ember rájönne, miért is mondja azt, amit mond.
Emiatt ragad meg a legtöbben egy furcsa, torz kép: Petőfi mint hazafias frázisgyűjtemény, Arany János mint verstani feladat, Jókai mint unalmas kalandregény. Ez nem az írók hibája. Ez a tanítás hibája — és részben az életkoré.
Az újraolvasás élménye éppen erről szól: hogy amit tizenhat évesen kötelező feladatnak éltél meg, harminc után önként kinyitott ablak lehet. Más szövegek jönnek veled szembe. Más mondatok állítanak meg. Más kérdések válnak fontossá.
A lista — ami valóban kötelező
A 2020-as Nemzeti Alaptanterv (NAT) által meghatározott kötelező olvasmányok listája gimnáziumi évfolyamonként változik, és az egyes iskolák tanárai is mozognak némi rugalmassággal a keretek között. Az alap azonban stabil — ezek a szövegek visszatérnek, akármilyen tantervreform következik:
Jókai Mór: Az arany ember (1872)
Timár Mihály nemcsak kalandregény-hős — ő a kettős élet allegóriája. Egy ember, aki két teljes és összeegyeztethetetlen életet él egyszerre: a gazdag kereskedőét és a Senki szigetén rejtőző remetéét. Jókai ezzel a kettősséggel valami olyat érint, ami az olvasó felnőtt életében egyre konkrétabb lesz: az autentikusság és a társadalmi szerepjátszás feszültsége.
A regény első száz oldalát sokszor unalmasnak érzik a diákok. Ha valaki most olvassa újra, azt javaslom: tartsanak ki. A Noémi-jelenet, ahol Timár első alkalommal lép a szigetre, az egyik legjobb bevezető jelenet a magyar prózában.
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig (1920)
Nyilas Misit mindenki ismeri — de a regény lényegét sokan csak felnőttként fogják fel. Ez nem erkölcsös kisregény a becsületről. Ez egy pontos leírás arról, hogyan töri meg az intézményrendszer a természetes jóságot, és hogyan tanítja meg a gyereket arra, hogy a világ nem az ő logikája szerint működik.
Móricz a debreceni kollégium mikrokozmoszát ábrázolja — de amit leír, az az iskola mint intézmény általános igazsága. Az ismerős dolog felnőttként az, hogy Nyilas Misi nem naiv: csak még nem tanulta meg hazudni. Az olvasó harminc évesen tudja, mi következik ezután.
Arany János: Toldi (1847)
A Toldit általában a „nagy erő, nagy felelősség” meséjeként tanítják. Ennél összetettebb. Toldi Miklós egy vidéki nemes erős, de kiszorított fia, aki véletlenül megöl egy embert, és ettől kezdve menekülnie kell saját tetteinek következményei elől. Az identitás és a szülőföldhöz való viszony kérdése — amelyek felnőtt problémák — már az első énektől ott van a szövegben.
Az alexandrinusok ritmusa különben egész másképp hat, ha az ember hangosan olvassa. Próbálja ki — meglepő élmény.
Petőfi Sándor versei
A János vitéz és a nagy hazafias versek mellett Petőfi legizgalmasabb darabjai azok, amelyek ritkábban kerülnek a tankönyvbe: a tájleíró versek, az intim szerelmes költemény-füzér Júlia-versei, vagy az olyan szövegek, mint az Egy gondolat bánt engemet, amelynek utolsó strófája ma is érvényes és félelmetes.
Petőfi huszonhat évesen halt meg. Ha ezt az ember tudja, miközben olvassa, más szövegek kerülnek előtérbe. Főleg azok, amelyekben a halálhoz való viszonya szinte köznapi természetességgel jelenik meg.
Mikszáth Kálmán: Kisregények és novellák
A Beszterce ostroma és a Szent Péter esernyője a kötelező listákon szerepel, de Mikszáth igazi értéke a novelláiban rejlik. A Tót atyafiak és a Jó palócok gyűjtemények olyan szövegeket tartalmaznak, amelyek Turgenyev vagy Csehov legjobb novelláival vetekszenek — csak a magyar olvasó ritkán olvassa így, mert kötelező olvasmányként tárgyiasítja őket.
József Attila versei
József Attila a legnehezebb eset az újraolvasásban — nem azért, mert nehéznek tűnik, hanem mert túl ismerősnek. A Mama, az Ode, a Kései sirató annyit van mondva órákon, hogy az ember megszűnik hallani őket.
Az újraolvasás kulcsa: olvassa valaki azokat a verseit, amelyek nem szerepelnek a tankönyvben. A Flóra-versek sorozata, a Tudod, hogy nincs bocsánat, a késői elméleti töredékek. Ez egy másik József Attila — egyformán tehetséges, de a kötelező olvasmány-imázsnál jóval bonyolultabb ember képe.
Ady Endre versei
Ady Endre verseinek modern érzékenysége tizenévesen elvész a szimbolizmus-magyarázatokban. Felnőttként viszont valami egész más olvasható ki belőle: az a makacs, önpusztítással határos ragaszkodás az élethez, amely az öt kötetben egységes ívben fut végig. Az Új versek (1906) megjelenésétől számítják a modern magyar líra kezdetét — de Ady modernségét nem az irodalomtörténeti dátum adja, hanem az, hogy a versei ma is eleven szövegek.
Babits Mihály versei és prózája
Babits a kötelező listákon gyakran Ady árnyékában marad. A Jónás könyve — amelyet élete végén, súlyos betegen írt — az egyik legjobb magyar verses eposz. A vers téte az, amit a cím sejtet: hogyan viseli el az ember, hogy szólnia kell, akkor is, ha nem akar, és akkor is, ha senki nem hallgatja. Babits ezzel valami időtlen dilemmát érint.
Miért érdemes újraolvasni felnőtt fejjel
Az újraolvasás nem nosztalgia-projekt. Nem arról van szó, hogy vissza kellene menni valamibe, amit az ember valaha szeretett. Inkább arról, hogy ugyanazokra a szövegekre egy másik ember néz rá — valaki, aki közben élt, szeretett, döntött, tévedett.
A kanonikus irodalom egyik különleges tulajdonsága éppen az, hogy réteges. Tizenhat évesen a cselekmény látszik belőle. Huszonöt után az emberi motivációk. Harminc körül a szöveg mögötti hallgatás — az, amit a szerző nem mond ki, de sejtet.
Móricz Légy jó mindhaláligja gyerekregény tizenévesen. Felnőttként viszont intézménykritika — és nagyon pontosan láttatja, mit csinál az iskola a kötelességtudattal és a kíváncsiság természetes erejével.
Jókai Az arany embere kalandregény tizenévesen. Felnőttként a kettős élet regénye — Timár Mihály döntése a Senki szigetén az egyik leghitelesebb ábrázolása annak, amit ma work-life balancenak vagy autenticitásnak hívnánk, anélkül, hogy ezeket a szavakat Jókainak valaha is ismernie kellett volna.
A versek esetében az újraolvasás még drámaibb. József Attila Odeje a legteljesebb szerelmes vers a magyar irodalomban — de ezt csak akkor lehet érezni, ha az embernek már volt veszteségélménye. Addig technikai bravúr. Utána más.
Modern kötelezők — Kertész, Esterházy, Nádas
A kötelező olvasmányok listája az utóbbi évtizedekben kibővült a kortárs kánonba emelt szerzőkkel is. Ezek a szövegek más természetűek — nem a 19. századi „nagy narratíva” logikáját követik, hanem valami töredékesebbet, személyesebbet, kevésbé megoldásközpontút.
Kertész Imre Sorstalansága (1975) lassan válhat kötelező olvasmánnyá a legtöbb iskolában, ahol az érettségi tematika érinti a Holokauszt-irodalmat. Köves Gyuri hangja — amellyel a koncentrációs tábor valóságát szinte adminisztratív tárgyilagossággal regisztrálja — az egyik legemlékezetesebb narrátor a 20. századi magyar prózában. A könyv rövid, és az első ötven oldal után megállíthatatlanul fut.
Esterházy Péter Harmonia caelestise (2000) és a Javított kiadás (2002) inkább a kötelező lista ajánlott részén szerepel, de az érettségire készülők számára egyre inkább hivatkozási pont. A Harmonia caelestis a legjobb belépési pont — másfél száz év a Esterházy-família históriáján át, irónia és líra ritka elegyével.
Nádas Péter Emlékiratok könyveje (1986) a legnehezebb ebből a háromból — nem azért, mert érthetetlen, hanem mert nagyon lassú. Az olvasónak türelmet kell hoznia. Akinek megvan, annak feledhetetlen.
A kortárs magyar irodalom tágabb tablójáról részletesebb kalauz is elérhető ezen az oldalon.
Hogyan olvassuk — Praktikus tanácsok az újraolvasáshoz
Néhány konkrét javaslat, ha valaki nekilát:
Ne az iskolai kiadást vegyük elő. A középiskolai szövegkiadások tele vannak lábjegyzetekkel és kísérő magyarázatokkal, amelyek gondolkodik helyettünk. Vegyük a sima szöveget — a Magvető, az Osiris vagy a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) kiadásait. A MEK-en (mek.oszk.hu) szinte az összes klasszikus szabadon elérhető.
Olvassuk hangosan legalább egy részletét. Ez különösen a versek esetében igaz — Arany, Petőfi, Ady és József Attila versei más szövegek hangosan, mint szemmel.
Ne olvassuk az irodalomtörténeti bevezetőt előre. Az összefoglalók elveszik a saját befogadás örömét. Olvassuk el a szöveget anélkül, hogy tudnánk, mit kell belelátni.
Adjunk időt a lassú szövegeknek. Nádas és Esterházy az első ötven oldalon kérik a legtöbb bizalmat. Aki kitart, az megjutalmazza magát.
A novellák jó belépési pontok. Ha valaki Móriczot vagy Mikszáthot szeretné újra megismerni, kezdje a novellákkal — egy-másfél óra alatt teljes élményt adnak, és utána könnyebb a regényekbe belekezd.
A kötelező olvasmányok listája nem halálos ítélet. Inkább ígéret — hogy ezek a szövegek megvárják az embert, amíg megérik hozzájuk.
