Fények, felhők, Pilis – Nyírő András képriportja

Hiába nincs tél, hiába ér térdig a sár, a Pilis ilyenkor is vár.

Hol vannak már a ropogós fagyok, a forraltboros kirándulások? Az ősz lassan tavaszba fonódik, az erdőben jég helyett a sáron csúszkálhatunk. Erre találták ki az aszfaltos erdészeti utakat, a Pilisben 50-60 kilométert is sétálhatunk jó levegőn anélkül, hogy utána egy fél délutánt kellene eltöltenünk a bakancsunk suvickolásával.

Hajnal? Igazán nem kell korán kelnünk a hajnali fényekért, fél nyolc körül még csak ásítozik, nyújtózkodik a Pilis. Klastrompuszta felett a Kémény-szikla felhőbundában.

Eső, köd, pára. Kedvenc bringautam Pilismaróttól tekereg fel Dobogókőre. Most járok itt először gyalog, minden lassabb, hosszabb.

Kis hegyi patak völgyét követi az út. A sok esőtől jó erőben szalad a kis vizecske. Csak a pisztrángok hiányoznak az idillhez.

Félúton a Hoffmann-kunyhó. Kedves Watson, ha a szarvasagancs kevés lenne, a kiakasztott fácánokból kitalálja, hogy kik szálltak meg itt?

Dobogókő felé erdészek dolgoznak. Nagy lánctalpasaik a szétázott földutakat túrják, oda a gumicsizma is kevés, gólyaláb kell.

Piliscsaba felől kis kerülővel száraz lábbal is eljuthatunk a Dévényi-kilátóhoz. Rövid kaptató, megérdemelt győzelem.

A kilátóban sokan vagyunk, de amikor látják, hogy a széllel dacoló nemzeti lobogónkat szeretném lefényképezni, kedvesen félreállnak.

Fejlámpa! Négykor már sötétedik, a telefonod is kimerülőben. A fejlámpa otthon, a melegben, nem éjszakai túrára indultunk.