Academia Augusta
Negyed évezreddel ezelőtt Mária Terézia királynőnk majdnem létrehozta az akadémiát. Igaz, ha ez megtörténik, ma nem Magyar Tudományos Akadémia lenne a jeles testület neve, hanem Academia Augusta.
Legutóbb szóba került, hogy 1784-ben tartotta meg alakuló ülését a Magyarországi Tudós Társaság, amelyből akár akadémiánk is kinőhetett volna. Most elmesélem azt is, hogy akkoriban párhuzamosan futott vagy fél tucat hasonló kezdeményezés, sőt már a XVIII. század elején is komolyan felmerült egy tudós testület életre hívásának igénye. Negyed évezreddel ezelőtt, 1771-ben Mária Terézia királynőnk majdnem létre is hozta az akadémiát. Igaz, ha ez megtörténik, ma nem Magyar Tudományos Akadémia lenne a jeles testület neve, hanem Academia Augusta.
Megfelelő és nem megfelelő tudósok
A tudós társaság szervezésének igénye meglepően korán, 1718-ban merült föl először. Az ország nagy része még szinte pusztaság volt, hiszen még hét éve sem volt, hogy véget ért az a harminc esztendős szörnyűséges időszak, amelynek éveiben csaknem folyamatosan dúltak a harcok a Kárpát-medencében. Előbb Thököly bujdosói és a vele szemben álló császáriak, azután Kara Musztafa Bécs ellen vonuló hadserege, majd a Szent Liga zsoldosai, végül a kurucok és a labancok forgattak föl minden várost és falut. És mégis akadt egy kiváló gondolkodónk, Bél Mátyás, aki angol, francia, német minták alapján fölvetette a tudósok összefogásának igényét. Bél ekkoriban írta a magyar nyelv és irodalom történetét bemutató hatalmas munkáját, s ennek egyik fejezetében fogalmazta meg elképzeléseit: abból a megfontolásból kiindulva, hogy egy-egy kutató egyedül kevéske történeti forrást tud áttekinteni, a tudósoknak meg kellene osztaniuk eredményeiket egymással. Kívánatos lenne tehát egy olyan társaság megszervezése, melynek tagjai közös célokért munkálkodnának, akár anyagi javadalmazás, pályadíj fejében is. Az ötletből évekkel később lett valami. Bél 1735-ben Bernhard Heinrich von Germeten udvari kancelláriai tanácsos kérésére alaposabban is kidolgozta elképzelését. Meglepetésre a császár is, a kancellária is jóváhagyta a tervet, s így majdnem lett egy akadémiánk. Kezdeményezőnk javaslatokat tett a tagokra, de bár ne tette volna! A katolikus állami és egyházi vezetők döbbenten szemlélték a többségében protestáns tudósokból álló listát. El is süllyesztették a kezdeményezést.
Sebaj! Néhány évvel később, 1752-ben Windisch Károly készített tervet egy pozsonyi tudomány- és irodalomkedvelő társaságról. Ez a szervezet létre is jött, de csak tíz évig működött, azután elenyészett. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a Pressburger Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften tagjai között ott volt mások mellett Kempelen Farkas is. A beszámolók szerint a tagok valamelyikük házában gyűltek össze időről időre, s felolvasták dolgozataikat vagy szépirodalmi műveiket. Jobbára persze németül. Volt, aki irodalomtörténeti, nyelvtudományi esszékkel érkezett, volt, aki a hunok, más a magyarországi zsidók történetéről írt, akadt, aki az ókori romokról beszélt. Ugyanebben az időben, az ország átellenes végében, Erdélyben állt elő „tudós emberekből álló magyar társaság” felállításának igényével nagy tudású lelkészünk, Bod Péter. 1760-ban nyomtatott egyháztörténeti művének előszavában így fogalmazott: „Jó volna valami Literata Societast felállítani, mellynek tagjai Magyar Országnak, s Erdélynek minden részeiből lennének.”
De a magánkezdeményezésektől – melyekből birodalomszerte akadt jó néhány – kanyarodjunk vissza az állami keretek között tervezett akadémiához. Kollár Ádám Ferenc és Tersztyánszky Dániel 1763-ban vetette föl ismét egy magyarországi tudós társaság létrehozásának tervét. A két szervező széles körű levelezésbe kezdett, s javaslatuk igen kedvező fogadtatásra talált. Többen jelezték, hogy szívesen részt vennének a munkában, és további tagokat ajánlottak. A magyarországi szellemi élet megpezsdült, s most már mindenki arra várt, hogy Bécsben is jóváhagyják az elképzelést. Kollár több udvari elöljárótól is segítséget kért, de nem sikerült megnyernie támogatásukat. Talán, hogy ezeknél eredményt érjen el, vállalta, hogy az 1764-es országgyűlésen a jobbágykérdésben az udvar álláspontját képviseli a magyar főpapság és főnemesség érdekeivel szemben. A dolog rosszul sült el. Kollár azonnal elveszítette a magyarországi értelmiség bizalmát, a bécsi döntéshozókét viszont nem nyerte el.
Ne legyünk azonban igazságtalanok. Bécsben osztrák akadémiáról sem akartak hallani. Hiába állt elő 1749-ben Johann Christoph Gottsched egy Deutsche Gesellschaft ötletével, majd Joseph von Petrasch egy akadémiai tervezettel, mindkettőt elutasították. Khevenhüller főkamarás azzal dobta vissza a terveket, hogy noha az akadémia létrejötte előnyös volna, Ausztriában nincs elég megfelelő tudós egy ilyen intézményhez. Úgy értette, olyan tudós, aki nem a tudományos közvéleménynek, hanem az udvarnak megfelel.
Akadémiát Pozsonyba!
De azért az akadémia kérdése nem került le végleg a napirendről. 1771 elején Mária Terézia asztalára került a Vorschlag zu Errichtung einer Academie oder Gelehrter Gesellschaft zu Pressburg in Hungarn című ismeretlen szerzőjű irat. Azaz egy tervezet, amely Pozsonyban létesítendő magyar akadémiát javasolt. A meglepő részletességgel kidolgozott javaslatról keveset tud a történettudomány. Alapossága okán sejthető, hogy nem a semmiből bukkant elő, névtelensége pedig arra is mutathat, hogy talán a hivatali ügymenet szülte valamilyen felsőbb kezdeményezés nyomán.
A javaslat a külföldi példák felidézése után rátér arra, hogy szükség volna egy magyarországi tudományos akadémia felállítására, melynek legalkalmasabb helyszíne Pozsony lenne, elnevezése pedig Academia Augusta.
Érdekességként elmondom, hogy semmiféle magyarázat nincs a különös névre. Az egyetlen párhuzam a Göttingában működő Georgia Augusta egyetem és a körülötte szerveződő akadémia. Az egyetemet II. György angol és hannoveri király alapította 1737-ben, s természetesen önmagáról nevezte el. A király teljes neve ugyanis ez volt: Georg August von Braunschweig-Lüneburg. A göttingai Georgia Augusta Akadémia a Habsburg Birodalomban nagyon népszerű volt, sok magyar és osztrák tudós tanult Göttingában, sokan voltak tagjai a hírneves tudós társaságnak, s neve fogalommá vált. Talán innen származik a Pozsonyba szánt akadémia elnevezése.
A koncepció részletesen ismerteti, milyen eredményeket ért el Mária Terézia, beszél a fejlődésről, az általános jólétről, a népek boldogságáról, végül hamisítatlan aufklerista programmal áll elő: a gazdasági gyarapodásnak elengedhetetlen eszköze az oktatás és a nevelés, a korszerű mezőgazdasági és ipari eljárásmódok terjesztése, a tanításnak pedig szüksége van egy csúcsszerve, azaz akadémiára. Még arra is kitér a javaslat, hogy az akadémia működésének politikai hatása is lehetne, hiszen az akadémikusok által vállalt felvilágosító küldetés a nemzet minden rétegét elérheti, így az országgyűlésen is hatékonyabban tud majd együttműködni a racionális állam és a tradicionális nemesség.
Ha nem volna tragikus, kimondottan vicces lenne, menyire félrement ez az érv. A tervezet ugyanis hosszan kallódott az államtanács, a tanulmányi bizottság és a magyar kancellária hivatalaiban, míg végül a mélyen katolikus Mária Terézia egy ugyancsak tradicionális értékeket valló magyar főnemeshez fordult tanácsért, aki lebeszélte a királynőt a pozsonyi akadémiáról. Meglepő módon ugyanazt az érvet vette elő, ami már Bél Mátyás elképzelésével szemben is hatékony volt: katolikus tudósokból nem lehet elegendő tagot alkalmazni, a nagyrészt német, holland, angol egyetemeken végzett protestánsokat pedig nem szabad ilyen lehetőséghez juttatni, mert azok veszedelmes tanokat terjesztenek. Hozzátette azonban, hogy ha majd a nagyszombati egyetem kellő számú tudóst képez, akkor érdemes lesz akadémiát alapítani. Így a tervezetet 1771 márciusában azzal a megjegyzéssel utasították el, hogy külön nemzetnevelő szervezetre nincs szükség. A magyarok tanulhatnak a nagyszombati egyetemen vagy a bécsi akadémiákon.
Aztán valakinek eszébe jutott, hogy tudományos akadémiája Bécsnek sincs.
Akadémiát Bécsbe!
A negyed évezreddel ezelőtti Academia Augusta tervnek annyi lett az eredménye, hogy komolyan felmerült egy birodalmi tudományos testület megszervezésének igénye. A kor döntéshozói ugyanolyan egységes államnak tartották a maguk monarchiáját, mint a példának tekintett Franciaországot. Ha már akadémia, okoskodtak, akkor Bécs, nem pedig Pozsony!
1774 januárjában tehát Mária Terézia rendeletet hozott a közoktatás teljes átszervezésére. (Egyelőre az örökös tartományokat érintette a terv. A magyar oktatásügy reformját hozó Ratio Educationis 1777-ben jelent meg.) A koncepció megismételte a három évvel korábbi előterjesztés legfontosabb elemét: az oktatás csúcsszerve legyen az akadémia. Bécsben. Az intézmény terveinek részletes kidolgozását viszont egy magyar tudósra, Hell Miksa udvari csillagászra bízták.
Hell akkor már világhírű tudós volt, és mint igazi természetbúvár, csak természettudományos akadémia megszervezésében volt hajlandó gondolkodni. Úgy vélte, csak csillagászati, geometriai, mechanikai, fizikai, botanikai, anatómiai és kémiai osztályokra lesz szükség, „mert csak ezektől várható új felfedezés és megfigyelés a tudományokban”. Azt javasolta, a történészeknek, nyelvészeknek, irodalmároknak és a humán tudományok egyéb tudósainak legyen másik akadémiájuk.
A tervezetet 1774 őszén elfogadták, és Hell megkezdhette a gyakorlati előkészítést. A pénzügyi háttér tisztázása során azonban kiderült, az udvarnak elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha valóban működtetni akarja az új intézményt. A kancellária több javaslatot is kidolgozott, ám a királynőnek egyik sem felelt meg. Végül kijelentette, hogy nincs elég pénz az akadémiára, és hogy ne tűnjön olyan zsugorinak, beletörölte felséges cipellőjét a tudósokba is, mondván, hogy amúgy sem áll rendelkezésre a megfelelő személyi állomány. S ezzel végleg ejtette az ügyet.
Szeretünk sok jót gondolni felvilágosult uralkodóinkról, de azért ők inkább voltak abszolút fejedelmek, mint felvilágosultak. Mária Terézia 1771-es, majd 1775-ös elutasító döntése azt tükrözi, hogy tetteit elsősorban uralkodói érdekei motiválták, s ebben a tekintetben még a felvilágosult abszolutizmus őszinte híveinek sem tett engedményeket.
A jámbor szándék és a nemes gesztus
Azt gondolhatnánk, hogy ezzel hosszú időre álomba merült az akadémia létesítésének terve, de nem így történt. Hamarosan Bessenyei György vette elő a témát. 1778-ban a Magyarság című röpiratában, majd A holmi című kötetében azt fejtegeti, hogy a művelődés nyelve az anyanyelv, így a színvonalas anyanyelvi képzésre épülhet tudományos képzés. Bessenyei még nagyon messze van Herder romantikus nacionalizmusától. Anyanyelvi és akadémiai elgondolásai mögött semmiféle nemzeti megfontolás nincs, a tudós társaságban színtisztán a tudományos, technikai ismeretek terjesztésének eszközét látja. 1790-ben megjelent híres Jámbor szándéka szerint a példának vett francia akadémia hatására ma már „nincs tudomány, vagy kézi mesterség, amelynek leírása francia nyelven nem volna” elérhető.
Hadd mondjam itt el, hogy II. József közismert németesítő törekvéseit megelőzően a nemzeti-nyelvi kérdés mögül hiányzott a nacionalizmus. A XVIII. század végéig igen gyakran merült föl a bécsi, nem magyar értelmiségi körében, hogy előnyös volna, ha nemcsak Magyar- és Erdélyországban tudna mindenki magyarul, de a határos német tartományokban is elterjedne a magyarok nyelve, hogy megélénküljön a kereskedelem. Ekkoriban Bécsben a magyart még a némettel teljesen egyenrangúnak tartották, és a kölcsönös – főként gazdasági – előnyök érdekben terjesztését erősen javasolták. Csak József 1784-es nyelvrendelete bolygatta föl a nyelvi témát. Bécsben ugyanis fölismerték, hogy a magyar korántsem párhuzamos a némettel. A nyelvrendelet szövege szerint „ha a magyar nyelv Magyarországon és Erdélyben közönséges volna, úgy lehetne ezzel, az ország dolgaiban, a deák helyett közönségesen élni, de tudnivaló, hogy a német, az illíriainak egynehány neme és az oláh nyelvek majd szinte olyan szokásban vagynak, hogy eszerént a magyar nyelvet közönségesnek éppen nem lehessen tartani”.
A nyelvi vitára is válaszul Révai Miklós készítette el a maga akadémiai tervezetét, melyet 1784-ben személyes meghallgatáson adott át II. Józsefnek, majd annak halála után, 1790-ben a helytartótanácsnak is bemutatott. Más típusú választ keresett ugyanekkor Ribay György, azaz Juraj Ribay tót evangélikus lelkész, aki ugyanekkor állt elő a maga akadémiájának ötletével. A Proiectum című kéziratában egy Magyarországon működő tót–cseh tudós társaság megalapítására tett – a korábbi magyar kezdeményezésekhez igen-igen hasonlító – javaslatot.
Érdekességként elmondom, hogy 1786-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök mindjárt két tudós társaság felállítására is kidolgozott egy-egy tervet. Az egyik testület egyháztörténettel foglalkozott volna, a másik a Societas Litteraria Assiduorum, azaz A kitartóan munkálkodók tudós társasága a magyar történelem és a természettudományok területén jeleskedett volna. A püspök azonban csak a tervekig jutott, a valóságban nem szervezett semmit.
Az 1790-ben összeült országgyűlés, illetve az általa létrehozott szakbizottság komolyan foglalkozott mind a Révai-, mind a Bessenyei-féle anyaggal, ám a felvilágosult II. Lipót 1792-es halála után mindenféle reformnak útját állta Ferenc császár makacs konzervativizmusa.
Másfél évtizedes szünet után 1804-ben Kultsár István felhívást tett közzé a nemzeti nyelv ápolásával kapcsolatban, amire Teleki László akadémia létesítését szorgalmazó pályaművet készített. 1810 táján Verseghy Ferenc állt elő egy javaslattal, végül 1812-ben az országgyűlés újra foglalkozott a kérdéssel. A magyar tudós társaság ügye érezhetően célegyenesbe fordult. Több alapítvány is létrejött a támogatására, míg végül 1825. november 3-án Széchenyi István híres és nagyvonalú országgyűlési felajánlásával egy több mint százéves folyamat jutott el a beteljesüléshez.
Legalábbis Magyarországon. Mert az Osztrák Tudományos Akadémiát csak jóval később, 1847. május 14-én alapította meg I. Ferdinánd császár, s ha már szóba jött, elmondom azt is, hogy a tót tudományos társaság kérdése 1892-ben merült föl újra, de nem lett belőle semmi. A Szlovák Tudományos És Művészeti Akadémiát a független Szlovákia alapította meg 1942-ben, ám az 1953-ban létrehozott és ma is működő szlovák akadémia ezt a szervezetet – érthető okokból – nem tekinti elődjének.
Így aztán elmondhatjuk, hogy a Duna völgyének legrégebbi akadémiája működik Budapesten. Igaz, első közgyűlését csak 1831-ben hívták össze, de 1735-ben és 1771-ben is nagyon közel jutott a megalapításhoz. Szép lett volna, ha sikerül.
