Rácz András
Rácz András

Írás nélkül nem megy. Napilap, hetilap, havilap, blog, mindegy nekem, csak oda lehessen firkantani valami fontos, vagy fontosnak gondolt szöveget.

Néha megesett, hogy elhagyva az újságírói pályát, másfelé kerestem a boldogulást. Ám valahányszor kiléptem a lapkészítés sodrából és belekezdtem valami egyébbe, minduntalan visszakeveredtem a sajtóhoz. 
Évtizedes napilapos pályakezdés után egy országos önkormányzati szövetséghez sodródtam, s hamarosan azon kaptam magam, hogy a polgármesterek lapját szerkesztem. Gyermekkönyv kiadóhoz hívtak, s nem kellett hozzá pár hónap sem, már képes, izgalmas gyermeklapot szerkesztettem.

Újabb kiadói munka következett – ezúttal családi vállalkozás –, s képregénysorozatokat vehettem gondjaimba. Gyermekkori kedvencem, a Mozaik folytatására szántam el magam. (Megjegyzem, valamikor a hetvenes években a képregény hősei maguk is újságírók voltak.)

Végül a Könyvtárellátónál lettem kereskedelmi-és marketingvezető, míg meg nem alakult a Kello Könykultúra Magazinja, aminek szerkesztésébe lelkesen vetettem bele magam. Egy barátomnak meséltem akkoriban, mennyire lélekölőnek éreztem a kereskedelmi vezető munkáját, ahol az eredmény az aláírt szerződés volt, s mennyire lélekemelőnek látom a szerkesztő, újságíró munkáját, aki hírekkel, beszámolókkal, okos gondolatokkal tölti meg lapját. Barátom megvonta vállát, s a maga cinikus modorában megjegyezte: pedig a lényeg ugyanaz, összefirkálod a papírokat. 

Most tehát, hogy a Hajónapló csapatával dolgozhatok, szorgalmasan firkálok össze mindenféle papírt, s úgy látom, barátomnak talán részben igaza volt. A szerződés, a munkaterv és a cikk – megannyi összefirkált lap – egyszerre tud csak újsággá lenni.

A szerkesztő cikkei:
Ki akar űrhajós lenni? Legyél te a következő!
Ki akar űrhajós lenni? Legyél te a következő!
Farkas Bertalan mindenkit arra biztat, jelentke...
Milliárdosok egymás között
Milliárdosok egymás között
Mi meg a torta rossz oldalán állunk.
Romantika és rombolás
Romantika és rombolás
Tökéletes életvitel? Tökéletes morál? Tökéletes állam? Tökéletes gazdaság?
A nagymama közbeszól
A nagymama közbeszól
A homeschool, home office, home-vakáció végtelen hónapjai után tekintek úgy...
Demeter Szilárd irodalomról, kulturális életről, kulturális küldetésről
Demeter Szilárd irodalomról, kulturális életről, kulturális küldetésről
„A jó író az, aki...
Clunytól Bakonybélig
Clunytól Bakonybélig
Szent Gellért nyomában.
Film Kátai Zoltánról és Cseh Tamásról
Film Kátai Zoltánról és Cseh Tamásról
Cseh Tamást idézi barátja, Kátai Zoltán.
Fénybe tűnt át az arca
Fénybe tűnt át az arca
Elhunyt Bogdán László költő, író, szerkesztő, erdélyi irodalmunk fontos...