Rácz András
Rácz András

Írás nélkül nem megy. Napilap, hetilap, havilap, blog, mindegy nekem, csak oda lehessen firkantani valami fontos, vagy fontosnak gondolt szöveget.

Néha megesett, hogy elhagyva az újságírói pályát, másfelé kerestem a boldogulást. Ám valahányszor kiléptem a lapkészítés sodrából és belekezdtem valami egyébbe, minduntalan visszakeveredtem a sajtóhoz. 
Évtizedes napilapos pályakezdés után egy országos önkormányzati szövetséghez sodródtam, s hamarosan azon kaptam magam, hogy a polgármesterek lapját szerkesztem. Gyermekkönyv kiadóhoz hívtak, s nem kellett hozzá pár hónap sem, már képes, izgalmas gyermeklapot szerkesztettem.

Újabb kiadói munka következett – ezúttal családi vállalkozás –, s képregénysorozatokat vehettem gondjaimba. Gyermekkori kedvencem, a Mozaik folytatására szántam el magam. (Megjegyzem, valamikor a hetvenes években a képregény hősei maguk is újságírók voltak.)

Végül a Könyvtárellátónál lettem kereskedelmi-és marketingvezető, míg meg nem alakult a Kello Könykultúra Magazinja, aminek szerkesztésébe lelkesen vetettem bele magam. Egy barátomnak meséltem akkoriban, mennyire lélekölőnek éreztem a kereskedelmi vezető munkáját, ahol az eredmény az aláírt szerződés volt, s mennyire lélekemelőnek látom a szerkesztő, újságíró munkáját, aki hírekkel, beszámolókkal, okos gondolatokkal tölti meg lapját. Barátom megvonta vállát, s a maga cinikus modorában megjegyezte: pedig a lényeg ugyanaz, összefirkálod a papírokat. 

Most tehát, hogy a Hajónapló csapatával dolgozhatok, szorgalmasan firkálok össze mindenféle papírt, s úgy látom, barátomnak talán részben igaza volt. A szerződés, a munkaterv és a cikk – megannyi összefirkált lap – egyszerre tud csak újsággá lenni.

A szerkesztő cikkei:
Mocsár, pillangók, romantika
Mocsár, pillangók, romantika
Lenyűgöző lápvidék Tatán – A Fényes Tanösvénynél jártunk
Halott fehér férfiak
Halott fehér férfiak
Egy téma, amiről mindenkinek van saját véleménye.
Megmentett örökség – Hazatérő emlékeink
Megmentett örökség – Hazatérő emlékeink
Értékes könyveket, kiadványokat mentenek meg. Így...
Miért látszik hanyatlásnak a növekedés?
Miért látszik hanyatlásnak a növekedés?
Semmi sem támasztja alá azt a végromlás-narratívát, a...
Változásokat tervez az új csatornaigazgató
Változásokat tervez az új csatornaigazgató
Beszélgetés Bán Jánossal, aki július elsejétől veze...
Vár lesz a kőhalomból
Vár lesz a kőhalomból
Első kézből a regéci vár régészeti feltárásáról és tervezett rekonstrukci...
Képregénypiac a város határában
Képregénypiac a város határában
A hónapokon át elmaradt képregényes rendezvényeket igyekeztek...
Apa-kaland
Apa-kaland
Apának lenni jó. Persze nem mindig. Van, amikor kimondottan rossz. De azért jó…