Rácz András
Rácz András

Írás nélkül nem megy. Napilap, hetilap, havilap, blog, mindegy nekem, csak oda lehessen firkantani valami fontos, vagy fontosnak gondolt szöveget.

Néha megesett, hogy elhagyva az újságírói pályát, másfelé kerestem a boldogulást. Ám valahányszor kiléptem a lapkészítés sodrából és belekezdtem valami egyébbe, minduntalan visszakeveredtem a sajtóhoz. 
Évtizedes napilapos pályakezdés után egy országos önkormányzati szövetséghez sodródtam, s hamarosan azon kaptam magam, hogy a polgármesterek lapját szerkesztem. Gyermekkönyv kiadóhoz hívtak, s nem kellett hozzá pár hónap sem, már képes, izgalmas gyermeklapot szerkesztettem.

Újabb kiadói munka következett – ezúttal családi vállalkozás –, s képregénysorozatokat vehettem gondjaimba. Gyermekkori kedvencem, a Mozaik folytatására szántam el magam. (Megjegyzem, valamikor a hetvenes években a képregény hősei maguk is újságírók voltak.)

Végül a Könyvtárellátónál lettem kereskedelmi-és marketingvezető, míg meg nem alakult a Kello Könykultúra Magazinja, aminek szerkesztésébe lelkesen vetettem bele magam. Egy barátomnak meséltem akkoriban, mennyire lélekölőnek éreztem a kereskedelmi vezető munkáját, ahol az eredmény az aláírt szerződés volt, s mennyire lélekemelőnek látom a szerkesztő, újságíró munkáját, aki hírekkel, beszámolókkal, okos gondolatokkal tölti meg lapját. Barátom megvonta vállát, s a maga cinikus modorában megjegyezte: pedig a lényeg ugyanaz, összefirkálod a papírokat. 

Most tehát, hogy a Hajónapló csapatával dolgozhatok, szorgalmasan firkálok össze mindenféle papírt, s úgy látom, barátomnak talán részben igaza volt. A szerződés, a munkaterv és a cikk – megannyi összefirkált lap – egyszerre tud csak újsággá lenni.

A szerkesztő cikkei:
Trianonról az idővel dacolva
Trianonról az idővel dacolva
Ismert írók ragadtak tollat, hogy papírra vessék, miként érintette...
Bodor Ádám tehetségről és elhivatottságról
Bodor Ádám tehetségről és elhivatottságról
Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas...
Maszkban, kesztyűben, meglepetten
Maszkban, kesztyűben, meglepetten
II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállításán jártunk az üres M...
A Kossuth-díjas Czakó Gáborral beszélgettünk
A Kossuth-díjas Czakó Gáborral beszélgettünk
Díjakról, megváltozott élethelyzetéről is mesélt...
Száz új szerző a Digitális Irodalmi Akadémiában
Száz új szerző a Digitális Irodalmi Akadémiában
Folyamatosan bővül a DIA ingyenes könyvtára....
Rácz András: Bertha és a halszörnyek
Rácz András: Bertha és a halszörnyek
Szép emlékek egy kiváló íróról, Balatonról, családról. Ny...
Rolling Stones: Szellemek a szellemvárosban
Rolling Stones: Szellemek a szellemvárosban
Mick Jagger nem tud tévedni: az új számmal nagyot dob...
Szakonyi Károly életútról, járványról
Szakonyi Károly életútról, járványról
Kossuth- és József Attila-díjas író szerint, az isten...