Lap a magyaroknak – németül

Bécsben a magyarországi szerkesztők, a hazai olvasók számára megindították az első, önálló formában megjelenő folyóiratunkat – német nyelven.

Kollár

Sorozatunkban már többször fölbukkant Kollár Ádám Ferenc neve. Nem véletlenül. A XVIII. század második felének nagyszerű magyarjai közé tartozott. Függetlenül attól, hogy egyébként tótnak mondta magát. Anyanyelvén így mutatkozott volna be: Adam František Kollár. A valóságban azonban inkább úgy mondta: Francois Kollar, hiszen a királynő környezetében, ahol ő is mozgott, franciául illett beszélni, Bécsben meg, ugye, Franz néven emlegették barátai. Viszont mivel jobbára latinul írt, könyvei szerzőjeként az Adamo Francisco Kollar nevet láthatjuk. Amúgy igazi nyelvzseni volt. Beszélte a szlovák, cseh, szerb, lengyel, orosz, szlovén, horvát, bolgár, magyar, német, latin, görög, héber, török, kínai, perzsa, arab, olasz, román, francia, holland, angol, spanyol és a Mixtec nyelvet.

Bécsben főleg keleti nyelvekkel foglalkozott, s ebbéli érdeklődésének köszönhető, hogy 1744–45-ben lejegyezte a magyar művelődéstörténet különlegességét, a kun nyelvet utolsóként beszélő Varró István diktálta Kun Miatyánk erősen torzult szövegét.

Kollár a jezsuita rendből való kilépése után, a már sorozatunkban is emlegetett van Swieten ajánlatára került a bécsi udvari könyvtár élére, és lett az udvar és a felvilágosult abszolutizmus fontos támasza. Számos szolgálatot tett a császárságnak. 1764-ben például az udvar támogatásával megjelent könyvében a jobbágyrendszer visszásságaira rámutatva éles támadást intézett a nemesi kiváltságok és az egyházi előjogok ellen, s az egyház felett is az államhatalom felsőbbségét hirdette a gallikanizmus eszméi alapján.

A felháborodott rendek a pozsonyi országgyűlésen viharos jelenetek közepette követelték Az apostoli magyar királyok törvényhozó hatalmoknak eredeteiről… (De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae circa sacra apostolicorum regum Ungariae libellus singularis) című kötetének betiltását, szerzőjének pedig száműzetését. Akkora volt a felzúdulás, hogy az urak parancsára Kollár könyvét a pozsonyi piacon a hóhér égette meg.

Az udvar nem is tehetett egyebet, királyi tilalom alá vetette a művet, amelyet később a Szentszék is a tilalmas könyvek lajstromába iktatott.  Kollár pedig – bár királynője támogatására továbbra is számíthatott – erkölcsi hulla lett a nemzeti közvélemény szemében. Nyilvánosság elé soha többé nem léphetett, bár a debreceni kollégium tanári kara 1767-ben biztosította arról, hogy benne látják a magyar tudományosság vezérét.

A bizalom és a bizalmatlanság kettősségét úgy illesztette össze, hogy korábban felvetett levelező akadémiájának ötletét egy lapban szervezte meg, amelyet persze az ő neve nélkül adtak ki. Így jelenhetett meg 1771-ben, azaz éppen negyed évezreddel ezelőtt az első, magyarok által szerkesztett és magyaroknak szánt folyóiratunk, az Allergnädigst privilegierte Anzeigen.

Kultúra születik

Hadd tegyek itt egy rövid kitérőt! A dunai birodalomban a XVIII. század végére kicsit összetorlódtak az ideák. A török háborúk és a Rákóczi-szabadságharc után a Habsburgok erősen visszafogták a felvilágosodás eszméinek térhódítását. Támogatták a rekatolizálási mozgalmakat, a jezsuitákat, bevezették a cenzúrát, és minden eszközzel igyekeztek távol tartani országaiktól az új gondolatokat. Ha belekukkantunk a kor könyvkereskedelmi listáiba, mindenütt csak hitvitázó irodalmat, katolikus tanításokat és más hasonlókat láthatunk, s csak elvétve fedezhetünk föl szépirodalmi vagy ismeretterjesztő műveket. Mintha a közérdeklődés a vallási kérdések körül forgott volna, kevés érdeklődést mutatva bármi más iránt.

Ebben a közegben jelentek meg a század derekán – a Leibniz, Lessing és Wolff befolyása alatt álló német folyóiratok révén – a felvilágosodás korai eszméi. A század elejének merev, racionalista elvei újként hatottak, miközben velük szinte párhuzamosan már a késői felvilágosodás józanabb eszméi is teret nyertek, s végül a század utolsó harmadában már itt volt a korai romantika, a szentimentalizmus, a Sturm und Drang szellemisége. Hozzájárult ehhez a sokszínűséghez az udvar konzervatív álláspontja, amely a felforgató gondolatokkal szemben a katolikus reformmozgalomra támaszkodott. Mivel azonban ennek szellemi gyökerei is a felvilágosodás kezdeti ideológiájából táplálkoztak, azért a teréziánus és jozefinista korszakban olyan kérdések váltak fontossá, mint a skolasztika és a jezsuiták elleni harc, a racionalizmus térhódítása és a tudományos élet laicizált szervezése, a praktikus tudás összegyűjtése és rendszerezése, a közoktatás megszervezése és  széles körű bemutatása.

Az ötvenes évektől kezdve mindennek megfelelően a Habsburg Birodalom területén is megélénkült a szellemi élet: ugrásszerűen megnőtt a könyvfogyasztás, tudományos társaságok szerveződtek, folyóiratok jöttek létre, iskolák, színházak, szalonok alakultak. Az időszak, amit sorozatunk tárgyal, szellemtörténeti szempontból az egyik legizgalmasabb, legtermékenyebb korszaka volt Közép-Európának.

Ugyanakkor az abszolutizmus szigorúan őrködött afelett, hogy a sajtó ne válhasson a felforgatás eszközévé, hanem megmaradjon a kormányzati célok és igények keretei között. A cenzúra és a különböző újságkiadási privilégiumok segítségével a monarchia hatékonyan tudta ellenőrzése alatt tartani a nyilvánosságot.

Lap és közösség

Ilyen keretek között született meg az első országos újságunk, amely a Kollár által 1762-ben előterjesztett societas literaria eszméjét igyekezett megvalósítani. Szerzői földrajzilag ugyan egymástól elszigetelt tudósok voltak, de szellemi közösségüket – és persze gondolataik nyilvánosságát – az újság biztosította.

Kollár – bár ma már egyértelmű, hogy az ő vezetésével működött a lap – sehol nem szerepelt. Helyette barátja és munkatársa (korábban írnoka), Tersztyánszky szerepelt. Nem is jogtalanul, hiszen a szerkesztés technikai munkáját valóban ő látta el. A folyóirat jórészt felvidéki evangélikus szerzőket szólaltatott meg. Windisch Pozsonyban, Benczur József Késmárkon, Czirbesz András János Iglón élt.

 (Az Anzeigen és a mögötte álló társaság egyébként trendet teremtett. Hasonló módon szerveződtek egy-egy lap köré az ugyancsak csekély létszámú kompániák a későbbiekben. A Magyar Museumot kiadó Kassai Magyar Társaság lényegében csak három-négy személyt jelentett, a Mindenes Gyűjteményt alapító Komáromi Társaság is csak három főből állt.)

Az Anzeigen

A lap pontosan olyan volt, ahogyan ilyen előzmények és ilyen körülmények mellett elképzelhetjük. A bécsi felvilágosodás egyik racionalitást és közhasznúságot hirdető ágense volt. Az 1772. évfolyam bevezető cikkében azt írták, azon igyekeznek, hogy mind jobban megközelítsék végcéljukat: a közhasznú dolgokról való gondolkodást és írást. A kor szellemiségének megfelelő emberképet sugalltak: hivatásbeli feladatai mellett mindenki fordítson gondot arra is, miként lehet hasznos a maga és embertársai javára. E szempontból érdekelte őket a nevelés kérdése is. Nem véletlen, hogy a későbbiekben Tersztyánszky és Kollár maga is szerepet vállalt az előkészületben álló nagy nevelési reformnak, a Ratio Educationisnak a kidolgozásában. Az abszolutizmus elveinek megfelelően hangsúlyozták, hogy a nevelés alapvető célja hűséges alattvalók és hasznos polgárok nevelése. A legnagyobb elismerésnek azt tartanák – írja a programadó cikkében Tersztyánszky –, ha azt hallhatnák: az ő fáradozásaik is hozzájárultak egy boldog korszak kialakításához.

E küldetésnek megfelelően közöltek igényes ismeretterjesztő (de korántsem tudományos) cikkeket földrajzi, természettudományi, gazdasági és történeti témákban, sőt közöltek igényes könyvismertetéseket is. Elismerően írtak például Riegger bécsi professzor könyvéről is, amely a magyar egyházjogba igyekezett becsempészni a felvilágosodás eszméit. De bemutattak magyar nyelvű szépirodalmat is, egyebek mellett Báróczi Cassandra-fordítását.

Az egyes cikkek a legtöbb esetben névtelenek voltak, illetve csupán betűjellel jelezték őket. A Vegyes hírek című rovatban többször közöltek olvasói leveleket is. A terjedelmesebb tanulmányokat olykor folytatásokban adták közre, ilyen volt például a magyarországi cigányok történetét tárgyaló írás.

Az újság, Kollár elkötelezettségének megfelelően, semmiféle ellenzéki szellemet nem képviselt. Minden tekintetben igazodott a kormányzat aufklärista felfogásához, sőt politikai törekvéseihez is. Lengyelország felosztásakor például örömmel üdvözölték a geopolitikai lépés történeti megalapozottságát kimutató szakmunkát. (Nem mellesleg azért is, mert e tanulmánykötet összeállításában Kollárnak kiemelkedő szerepe volt.)

Nyelvi kérdés

Nem kerülhetjük meg azt a kérdést, miért németül írt az Anzeigen, ha egyszer magyaroknak szólt, és jobbára olyanok írták, akik magyarnak vallották magukat. Nos, én azt hiszem, hogy az újság sok szempontból állt egy izgalmas korszak középpontjában. Egyebek mellett éppen a nyelvi kérdés szempontjából is. Alapítói és szerzői, ha nem is volt adatuk erről, személyes élményként érzékelhették a magyar állam rendkívüli nyelvi heterogenitását. Felvidéki, bécsi magyarként mindegyikük több nyelven beszélt, s valamennyien szükségét érezték egy közvetítő nyelv használatának. Hogy ehhez nem a latint választották, amely Magyarországon általános volt, azt talán tudományos elkötelezettségükkel magyarázhatjuk. Számukra a tudomány nyelve a német volt. A térség szellemi gravitációs pontjai ekkoriban a német egyetemek és a német folyóiratok voltak. Természetes, hogy Kollárék is ehhez igazodtak. Azt, hogy magyar közönségükhöz németül szólnak, egyáltalán nem érezték problémának. A nemzeti szellem ébredése előtt az ilyesfajta többnyelvűség magától értetődő volt. A Habsburg-család különböző trónokon ülő tagjai, még a testvérek is franciául leveleztek egymással. Ez volt a diplomácia nyelve.

Az Anzeigen szerzői, szerkesztői birodalmi léptékben gondolkoztak. Magyarországot nem önálló nyelvi-nemzeti területnek, inkább jogi szempontból különleges közigazgatási egységnek tekintették, amelynek vannak speciális igényei, például a tudományos ismeretterjesztés, a kulturális élet fellendítése terén.

Hogy ez a kulturális emelkedés együtt jár majd azzal, hogy a magyarság s nyomában a többi közössége nemzeti öntudatára ébred, azt az Anzeigen szerzői egyáltalán nem gondolták.

A lap megszűnése

Pedig jóllehet, éppen a nyelvi érzéketlenség vezetett a lap megszűnéséhez. A főszerkesztő 1776 június végén, az évfolyam derekán egyszer csak bejelentette, hogy váratlan és hihetetlen nehézségek felmerülése miatt ezentúl nem jelenhet meg az újság.

Hadd mondjam itt el, hogy a budai egyetemi tanács a későbbiekben őszinte elismeréssel nyilatkozott a folyóiratról, mondván: mindenféle tudomány megtalálható benne, tele van érdekes tudnivalóval, tartalmát pedig kitűnő válogatás és éles ítélet jellemzi. 1778-ban – miután a Ratio Educationis (valószínűleg Tersztyánszky sugallatára) előírta az iskolásoknak a rendszeres újságolvasást – a Helytartótanács az Allergnädigst privilegierte Anzeigen százhúsz megmaradt példányát vásárolta meg az iskolák számára.

Elmondom itt, hogy az Anzeigen megszűnése után a hasonló célokkal, de latin nyelven elindult Ephemerides Vindobonenses rövid időn belül, 1785-ben ugyancsak kénytelen volt lehúzni a rolót, mint ahogyan a Pesten szerkesztett és ismét németül író Merkur von Ungarn is bezárt rövid idő alatt, mert már ott toporogtak a kapuban a magyar nyelvű újságok. Igaz, ezek sikeréhez az is kellett, hogy II. József 1785-ös nyelvrendelete a végletekig elidegenítse a magyarságot a német, vele minden idegen nyelvtől, és komoly kérdésként fogalmazza meg: ugyan miért nem magyarul írunk és beszélünk mi, magyarok Magyarországon?