Györgyei Szabó Magdolna
Györgyei Szabó Magdolna

Szavak. Gyerekként még passzívan, de annál nagyobb vehemenciával faltam őket, egész nyarakat töltöttem olvasással. Korszakaim voltak, hol a francia klasszikusokba, hol a nagy amerikai regényekbe voltam beleszerelmesedve, de a kötelezők abszolválása sem fárasztott le semennyire. Mégis reál irányba mentem tovább, vegyipari szakközép után a közgázra. A szavak azonban nem hagytak el, Vonnegut olvasókörbe jártam,  egyetemi újságba írtam, és továbbra is szakmányban hordtam haza a könyvtárból a mindent.

A munkás évek több szempontból is változást hoztak, az addigi szépirodalom mániám mellé már bejött a sok szakmai, ismeretterjesztő és tudományos olvasmány is, és én is intenzívebb írásba kezdtem. Reklámszövegíróként eladtam, PR-osként kapcsolatot építettem, újságíróként és bloggerként pedig hatást gyakoroltam a soha meg nem unható szavakkal.

Ma megint napi szinten használom, forgatom, érzem őket, és egy ütős, tartalmas mondat még mindig szívdobogást tud nálam okozni. Akár én írtam, akár olvastam őket. Nem hinném, hogy ebből a  kigyógyulás lehetséges, így a szavak iránti szenvedélyem örök társam lesz, míg élek.

A szerkesztő cikkei:
Liszt és Berlioz művei a Müpa zenei maratonon
Liszt és Berlioz művei a Müpa zenei maratonon
A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös szer...
Foglalkozása: problémamegoldó
Foglalkozása: problémamegoldó
„A lényeg az, hogy igaz, magyar, keresztény gyereket neveljünk, é...
Gyógyító hangok
Gyógyító hangok
Egy „transzszerű”, elmélyült állapot, amelyet az eufória és a relaxáció érzése...
A lelket is etetni kell
A lelket is etetni kell
Pótolhatják a a pszichológiai könyvek a szakembert? Erről is érdeklődtünk.
Stresszcsökkentés divatosan
Stresszcsökkentés divatosan
A stressz a XXI. század egészségügyi járványa, amely alattomosan, de...
Ez lenne a legideálisabb életforma?
Ez lenne a legideálisabb életforma?
A minimalizmus az egyszerűségre, az éppen elégre, a tudatoss...
Ekkorra készül el a Magyar Zene Háza
Ekkorra készül el a Magyar Zene Háza
Még el sem készült, máris díjnyertes a Városligetben épülő...
Normális emberek
Normális emberek
Nem tudom és sajnálom. Ez az a két kifejezés, amelyek szinte tökéletesen jellemz...