Szavak. Gyerekként még passzívan, de annál nagyobb vehemenciával faltam őket, egész nyarakat töltöttem olvasással. Korszakaim voltak, hol a francia klasszikusokba, hol a nagy amerikai regényekbe voltam beleszerelmesedve, de a kötelezők abszolválása sem fárasztott le semennyire. Mégis reál irányba mentem tovább, vegyipari szakközép után a közgázra. A szavak azonban nem hagytak el, Vonnegut olvasókörbe jártam, egyetemi újságba írtam, és továbbra is szakmányban hordtam haza a könyvtárból a mindent.
A munkás évek több szempontból is változást hoztak, az addigi szépirodalom mániám mellé már bejött a sok szakmai, ismeretterjesztő és tudományos olvasmány is, és én is intenzívebb írásba kezdtem. Reklámszövegíróként eladtam, PR-osként kapcsolatot építettem, újságíróként és bloggerként pedig hatást gyakoroltam a soha meg nem unható szavakkal.
Ma megint napi szinten használom, forgatom, érzem őket, és egy ütős, tartalmas mondat még mindig szívdobogást tud nálam okozni. Akár én írtam, akár olvastam őket. Nem hinném, hogy ebből a kigyógyulás lehetséges, így a szavak iránti szenvedélyem örök társam lesz, míg élek.